Proex Sport

2015\04\25

Somogyi Márk győzelemmel felérő hetedik helye

Elkezdődött az RCM Cup szezonja

A gyorsasági autóversenyzés bizony nem az a sport, ahol hip-hop születnek a jó eredmények. Ugyan úgy, mint ahogy az atlétikában, az úszásban vagy bármelyik versenysportban a sikert nagyon sok vér és verejték, vagyis munka hozza meg. Hiába a tehetség, ha a nem adódik hozzá a munka. Tavaly októberben Somogyi Márk az RCM Cup utolsó versenyhétvégéjén állt rajthoz. Márk akkor a 14. helyen végzett. Ezek után döntött úgy, hogy a Proex Sporthoz igazol. A munka már novemberben megkezdődött. Hosszú felkészülésen van túl, de a munka java még hátra van.

proex93200029.jpgÁprilis 24.-én kezdődött meg az RCM Cup idei szezonja. Izgatottan várta a csapat, hogy a téli munka vajon mennyire volt sikeres. Márk pénteken az időmérőn hozta az első meglepetést. Az edzések alapján az volt a lényeg, hogy a 10. vagy 11. hely már szép eredmény lenne. Ezek után nagy meglepetést okozott, amikor a 8. helyre kvalifikálta magát. Tette mindezt úgy, hogy az időmérő után derült ki, hogy a kuplunggal nem volt minden rendben, ami miatt a váltás olykor-olykor nehézkessé vált.

Szombaton délelőtt remek hangulatban és izgatottan várta a csapat a rajtot. Szabolcs Róbert csapatvezető még néhány instrukcióval látta el Márkot, majd jöhetett a verseny. A rajtrácson körbenézve illusztris társaság közepén találta magát Márk. Előtte olyan pilóták sorakoztak, akik a hazai autósport elitjébe tartoznak. Az élről Tim Gábor (korábbi Suzuki Kupa és RCM Cup Bajnok) várta a rajtot Nagy Dani (Suzuki Kupa Bajnok), Mika Morien (Holland túraautós) előtt. De megemlíthetjük még Nagy Nobit (ETCC, WTCC versenyzőt) vagy Tassi Attilát is aki a korábbi években is az élmezőnybe tartozott. Márk előtt közvetlenül Kismarty-Lechner Gábor volt, míg mögötte Benyó Máté (aki 2014-ben a Swift Cup Europe Magyar Bajnokságában második lett, és ha nem lett volna túl fiatal a nemzetközi értékeléshez, akkor Európa Kupa második hellyel is büszkélkedhetne). Szóval, sok mindent lehet mondani, de az semmi esetre sem, hogy egy tapasztalatlan kezdők társaságába került Márk.

proex93200041.jpgA rajtot nagyon szépen kapta el, és bár kívülről úgy tűnt, hogy Benyó Máténak sikerül őt megelőzni, de Márk hideg fejjel és megfontoltan verte vissza az ifjú titán támadását. Sikerült megtartani pozícióját és rögtön támadni kezdte Kismarty-t. Innetől kezdve egy hihetetlen nagy csatának lehetett mindenki szemtanúja. Igazi autóversenyzés volt a javából. Mindkét versenyző nagy fegyelemmel és szinte totális hidegvérrel versenyzett. Márk és Gábor szinte körről körre azonos időket autóztak, és bár Kismarty volt előrébb, de egy másodpercre sem dőlhetett hátra. Márk, pedig folyamatosan nyomás alatt tartotta. Kismarty nem tudta lerázni és (mint utólag elárulta) abban bízott, hogy Márk gumiijai „elmelegednek” és akkor végre megszabadulhat tőle. Tévedett. Több mint 25 perces csata alakult ki köztük. Mindkét versenyző rendkívül sportszerűen küzdött, és ugyan Kismarty-Lechner Gábornak sikerült maga mögött tartani Somogyi Márkot, de a végén nagyon elismerően nyilatkozott kettejük csatájáról. A versenyt végül Márk a hetedik helyen fejezte be, amivel mind Ő mind a csapat is maximálisan elégedett volt. Márk hetedik helye jelenleg felért egy győzelemmel. Szabolcs Robi és Somogyi Márk téli munkája nem volt hiába való. Most azonban nem dőlhet hátra, hisz vasárnapi versenyen a második helyről fog indulni. Így, most egy magasabb osztályba lépett. Az igazi munka eztán következik.

proex93200064.jpg

2015\04\18

Újra a dobogó tetején Szabolcs Róbert

Most már a tabella élén is

dsc_1300.jpgMáriapócs a hazai rallycross egyik szentélye. A bő másfél évtizede működő pálya évről évre fejlődik és szépül. Olya annyira, hogy már Európa-bajnoki futamokat is rendeznek. Idén, is  - a korábbi éveknek megfelelően – több alkalommal is vendégül látja a rallycross szerelmeseit. Azonban, most volt az első alkalom, hogy az új Opel Astra Kupa is bemutatkozhatott a nézőközönségnek. Ha, már a közönség. A rallycross hazai népszerűségét mutatja, hogy meglehetősen nagy számban fogytak a jegyek a hétvégi programra. Annak ellenére, hogy húsvét vasárnapra alig négy fokig kúszott fel a hőmérő higanyszála, és nap közben is a kilenc Celsius fok volt a maximum. A hőérzet csökkentése érdekében az égiek némi szelet is küldtek. A lelátók ennek ellenére is zsúfolásig teltek voltak. A hangulat, pedig fergeteges volt a borzasztóan kevés illemhely és a zord idő ellenére.

dsc_0742.jpgAz Opel Astra Kupa résztvevői úgy érkeztek a második forduló helyszínére, hogy Ilosvay Péter vezette az összetettben a bajnokságot, annak ellenére, hogy Szabolcs Róbert nyerte a döntőt. Hogy miként lehetett ez? Mert a pontszámolás kicsit bonyolultabb, mint mondjuk egy gyorsasági versenynél. Itt az előfutamok eredménye is számított. A harmadik helyen (pont egyenlőséggel) Don Nitro állt. A hétvége nagy kérdése volt, hogy az erőviszonyok miként fognak alakulni. A kezdet (szabadedzések) Szabolcsnak és Ilosvaynak kisebb műszaki gondokkal kezdődött, míg Don Nitro remek formában volt. Over és Kapitány, pedig szorgalmasan tanulta és elemezte a pályát. Az első előfutamra úgy tűnt, hogy Szabolcs nem is tud rajthoz állni (egy makacs olajpumpa miatt), de aztán némi logisztikai művelet után a sikerült üzemképessé tenni az Astrát. Ilosvay számára sem alakult jól az előfutam, hisz egy versenybalesetbe keveredetett Overrel és ettől nem csak pozíciót, hanem ritmust is vesztett. Később még meg is forgott, így alapos hátrányba került. Az elődöntőben Kapitány Dóri „szendvicsbe került” és, hogy elkerülje a nagyobb ütközést elvette a lábát a gázról. Ezzel feladta pozícióját, amit már nem tudott visszaszerezni. Dóri a verseny után visszanézte a belső kamera felvételét, és kijelentette az esetről „ez egy rossz döntés volt”. Sajnos így a döntőről is lecsúszott, de nem lehet oka a szomorkodásra, mert nagyon értékes 21 pontot gyűjtött így is a hétvége során.

dsc_1483.jpgA döntőben Szabolcs Róbert magabiztosan szerezte meg a vezetést és a futam végéig meg is tartotta. A közönség kedvence minden bizonnyal Frederic Over lett, miután megmutatta, hogyan tud egy Opel Astra két keréken menni, anélkül, hogy felboruljon. A futamot Szabolcs Robi nyerte, mögötte második lett Don Nitro és harmadik Vigh Levente. Frederic Over a negyedik, míg Ilosvay Péter az ötödik helyen zárta a Húsvéti Rallycross parádét.

Az összetettben is változott a helyzet, hisz Szabolcs Róbert átvette a vezetést, de nagyon szorosan mögötte Don Nitro. Ilsovay Péter a harmadik helyre csúszott, de hátránya csupán csak öt pont a tabella éllovasához képest.  A Proex Sport pilótái így ismét egy sikeres hétvégén vannak túl. Legközelebb Pünkösdkor tér vissza a kupa Máriapócsra, és remélhetőleg barátságosabb időjárási viszonyok között.

Opel Astra Kupa állása a második forduló után

  1.        Szabolcs Róbert (Proex Sport) 61 pont
  2.        Don Nitro (Formula Student) 59 pont
  3.        Ilsovay Péter (Proex – TQS) 56 pont
  4.        Over Frederic (Proex Sport) 52 pont
  5.        Vígh levente (Proex RC) 50 pont
  6.        Kapitány Dorottya (Proex Sport) 45 pont
  7.        Varga Mátyás (Proex RC) 39 pont
  8.        Rédei József (TQS) 35 pont
  9.        Doky (Proex RC) 35 pont

dsc_1544.jpg

2015\03\25

Helló Rallycross! Megérkezett a Proex Sport!

a csapat összes versenyzője az Opel Astra Kupa döntőjében!

img00043.jpgPénteken reggel vágott neki a csapat Szlovákiának, hogy első alkalommal saját bőrükön is megtapasztalják a Rallycross világát. Az autók technikailag készen álltak (már amennyire készen állhat egy versenyautó a nem éppen sík terepre), és a pilóták is nagy izgalommal várták az első megmérettetést. A helyszín nem új a csapat számára, vagyis helyesen fogalmazva a Szlovákia Ring aszfaltcsíkját ismerték, de a rallycross nem csupán aszfalton megrendezett sportesemény. A Proex Sport csapata négy darab Opel Astrával nevezett a hétvégi Opel Astra Kupára.

A négy fős pilóta csapatból hárman a gyorsasági versenyeken edződtek, míg egy tagjuk a rallycross világában nagyon ismert volt, és négy év kihagyás után most a „kék-narancssárga” autóval tért vissza.

img00062.jpgA csapat összetétele is különleges, hisz sorai között üdvözölhetjük az FIA Swift Cup Europe 1,3-as kategóriájának második helyezettét (francia) Frederic Overt. Fred egyébként az 1,6-osok között is megállta a helyét hisz az Európa Kupában az év végén 8. lett.

img00058.jpgKapitány Dorottya (a csapat egyetlen női tagja) számára sem új az autósport, hisz évek óta a „Terepes Csajok” Team egyik meghatározó alakja, de a gyorsasági versenyzés sem áll tőle távol. 2013-ban (szintén a Proex színeiben) 7. lett a Lotus Ladies Cup-ban.

img00060.jpgA csapat harmadik tagja számára nem ismeretlen a Rallycross. Ilosvay Péter már több alkalommal is év végén a legjobb három között végzett. 2009-ben kategória bajnokként végzett, majd visszavonult. Pár év kihagyást követően úgy döntött, hogy visszatér a Proex Sport autójában.

img00061.jpgA csapat negyedik tagja, pedig maga a csapat létrehozója és vezetője Szabolcs Róbert. A gyorsasági versenyek világában nem ismeretlen a neve, hisz már több mint egy évtizede meghatározó alakja. Az elmúlt öt évben azonban a pálya széléről irányította a versenyzőket (bár, egy-két endurance futamra azért felöltötte az overallt).

A team tagjai, amint megérkeztek a helyszínre, azonnal nekiláttak az autók végellenőrzéshez, és a menetrend tanulmányozásának. A szerelő-csapat számára nem volt újdonság a korai kezdés, de ami számukra igazán kihívást jelentett, hogy egy nap akár négy „verseny-etap” is szerepelt a programban. A szerelésre álló idő rövidsége miatt korlátozva vannak (egy-egy komoly meghibásodás a verseny végét is jelentheti). Az időterv mellett az időjárást is figyelték, mert ugyan a versenyzők szempontjából ugyan lényegtelen, de azért a szerelők számára egyáltalán nem mindegy. Az előrejelzések az első napra nem, de a másodikra már esőt jósoltak.

img00041.jpgA hideg éjszakát követően reggel 8 órakor már megkezdődtek a szabadedzések. A két szabadedzés időeredményei alapján látszódott, hogy van esély egy jó szereplésre. Ilosvay volt a leggyorsabb a szabadedzések során, mögötte Szabolcs volt. Overnek nem volt könnyű helyzete, hisz az első szabadedzésen kifogott egy kezdő versenyzőt, aki „nem mindig tudta, hogy merre is jár”. A második szabadedzés már jobban sikerült, bár tulajdonképpen az volt az első tempósabb „bemenetele”. Kapitány Dorottya is eleinte ismerkedett a pályával, de körről körre tudott javulni.

img00073.jpgAz időterv felborult, amikor a szabadedzések során többen is technikai vagy versenyzői hiba miatt a „pályán ragadtak”. Ezért többször félbe kellett szakítani a programot. A csúszás eredményeként a tervezett első előfutamra délután került sor. Az első előfutamon Ilosvay volt a leggyorsabb az Opel Astrások között, míg Overnek is sikerült az él menők mögé kerülni. Szabolcsnak technikai hibája lett a futamon, így ő hátra szorult. Kapitány viszont körről körre javult. A második előfutamot azonban szombaton már nem tudták megrendezni (idő hiányában), így azt a következő napra tették.

Másnap reggel nyolc órakor ismét „beindult a nagyüzem”.  A túllocsolt pálya nem könnyítette meg a versenyzők haladását, de még a fotósokat
is óvatosságra intette. A szervezők úgy döntöttek, hogy az elmaradt fordulót megtartják, de a negyedik fordulót törlik. Így aztán, akinek nem sikerült jól az első forduló (mint Szabolcs Róbertnek) azoknak alaposan lecsökkent az esélyük az elődöntőbe jutásra. De az autósportban bármi előfordulhat. Egy pillanatnyi kihagyás, egy végzetes hiba és máris fordulhat a kocka. És a kocka bizony fordult. A második előfutamot Szabolcs megnyerte és Over is felzárkózott. Így a harmadik előfutamban Ilosvay és Szabolcs együtt ment, míg Over és Kapitány külön-külön. Ezért az biztosra vehető volt, hogy az elődöntőbe bejut Proexes versenyző.

img00077.jpgA harmadik előfutam aztán remekül sikerült és mind a négy versenyző elődöntős lett. Innen, pedig már csak egy lépés – helyesebben egy futam – választotta el a csapatot, hogy alaposan domináljon az Opel Astra Kupában. A csoda, pedig megtörtént. Az elődöntő is sikert hozott és három ágról, de minden Proexes a döntőbe jutott. Érthetően egyszerre lett nagy öröm és feszültség a csapatnál. Olyan lehetőség nyílt meg előttük, ami csak ritkán adódik egy sportcsapat számára. Akár többen is dobogó esélyesek.

img00083.jpgElérkezett a döntő és a rajtot követően három Proexes autó került az élre. Ez az öröm azonban nem tartott sokáig, mert az első kanyar előtt Ilosvay megcsúszott, és, hogy mentse a helyzetet a biztonsági zónába terelte az autót. Sajnos azonban a futóműve megsérült. A mögötte haladó Kapitány, hogy elkerülje az ütközést, szintén elhagyta a pályát és ezzel komoly hátrányba került. A bajnak azonban korán sem volt vége. Fred üldözte Proex Robit, amikor az autója egy pillanat alatt irányíthatatlanná vált. Fred mindent megtett, hogy „összeszedje” ami sikerült is, azonban a pályáról letért. Ő ugyan visszatért a pályára, de a versenybírák „pályaelhagyásért” fekete zászlóval kizárták. A szabályoknak megfelelően Fred a kör végén elindult a boxutcába. A pálya kialakításánál a szervezők úgy döntöttek, hogy a pálya rajt-egyenese mellett húzódó bokszutca bejárata is ott legyen. Így, ha valaki ki akar menni a boxutcába, annak kereszteznie kell az „ideális” nyomvonalat. Ez történt Overrel is. A kiálláshoz lelassított, majd elkezdett ráfordulni. Abban a pillanatban ért oda Vigh Levente, akinek esélye sem volt elkerülni az ütközést. Így a négy Proexesből már csak ketten maradtak talpon. Az eset miatt piros zászlóval leintették a versenyt. A verseny vezetése új rajtot rendelt el. Így lehetőség nyílt felülvizsgálni az autók állapotát. Fred autója menthetetlen volt (közben a pálya Medical Centerébe vitték kivizsgálásra), de Ilosvay Peti versenygépe javítható volt. A szerelők teljes erővel nekiálltak, és nem egész húsz percen belül már újra versenyre kész állapotban állt a kocsi. Ilosvay számára így újra lehetőség volt a döntőn részt venni.

img00076.jpgA „második” döntő is hamar befejeződött, miután az indító bírók idő előtt rajtoltatták el. A korai indítás miatt ugyan is nem ért fel időben Don Nitro. Mivel azonban a versenyigazgató által kijelölt időben tért vissza a rajtrácsra, így újra kellet indítani a döntőt. A „harmadik” döntő már simán elrajtolt. Szabolcs Robi rögtön az élre ált, mögötte Ilosvay és Nitro. Az első körben kialakult sorrend megmaradt a leintésig.

A Proex Sport a hétvégi teljesítményével egy mini sporttörténelmet is írt, hisz több szempontból is az elsők elsője lett. Először rendeztek rallycross futamot a Szlovákia Ringen, első alkalommal rendeztek Opel Astra Kupát, valamint a Proex Sport és Szabolcs Róbert számára ez volt az első rallycross verseny. Ezek után érthető módon nagy lett az érdeklődés a csapat és az autók iránt is.

img00100.jpgA már-már mesébe illő bemutatkozás után azonban korai lenne elbizakodni, hisz messze még a szezon vége és addig még sok víz lefolyik a Dunán. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a mostani hétvégén a pálya egy része ismert volt a Proexesek számára, ami nem mondható el az ellenfelekről. Az idény hátralevő részében azonban olyam helyszínek lesznek melyek csak a Proex Sport számára lesz csak idegen. Így aztán, korai lenne messzemenő következtetéseket levonni, de tény, hogy a szlovákiai hétvégén alaposan felhívta magára a figyelmet a kék-narancs alakulat.

Áprilisban a húsvéti nyuszival Máriapócson találkozik a csapat és a sport szerelmesei.

rallycross Rallycross Proex Racing Opel Astra Kupa Proex sport Szlovákia Ring Szabolcs Róbert Ilosvay Péter Kapitány Dorottya Frederic Over proexsport opelastrakupa

2015\03\16

Új versenyző a Proex Sportnál

Somogyi Márk Rallye-ról pályaversenyre vált

Immáron egy újabb taggal bővül a Proex csapata. Somogyi Márk 2015-től már a csapat színeiben vág neki az RCM Cup sorozatának. Márk ugyan nem számít újonc pilótának, hisz az év utolsó (Hungaroroingi) futamán már részt vett a kupában, de teljes szezonjára csak 2015-ben kerül sor. De, hogy ki is Somogyi Márk, és mit vár az új csapattól és a szezontól?

somogyimark.jpgPS: Ősszel, az évad utolsó versenyén láthattunk téged az RCM Cup versenyzői között. Hogyan kerültél az autósportba?

Somogyi Márk: Nógrád megyében, egészen pontosan Pásztón születtem 1989-ben. Aki nyomon követi a hazai autósport történetét, azoknak ez már sokat elárul. A rali szakág melegágya Nógrád, és az elmúlt évtizedek alatt több tucatnyi pilótát adott az autósportnak. Édesapám is a rali-sport szerelmese, így igazából csak idő kérdése volt, hogy mikor „támadja meg a szervezetemet”. Ha jól emlékszem, édesapám nevelő célzattal ültetett be 2007 környékén versenyautóba. Úgy gondolta, hogy a tanulmányaim javítása érdekében ösztönző hatású lehet, ha egy picit belekóstolok az autózás világába. Így aztán Radó István segítségével lehetőséget kaptam, hogy induljak a Rádi Kupán (ami leginkább a mostani FRT kupához hasonlít). Az élmény, pedig felejthetetlen volt. Egy Honda Civic 1.9 VTI volánja mögött, egy Magyar Bajnok navigálásával indulhattam. Bár, csak az első kanyarig élvezhettem a dolgot, mert ott aztán úgy megpörögtem, hogy azt sem tudtam merre van az előre. Rövid volt az élmény, de mindenesetre meghatározó. Onnantól lettem az autósport szerelmese.

PS: Célt ért édesapád a „nevelő” célzata?

Somogyi Márk: Amennyiben az lett volna a célja, hogy az autósportba beleszeressek, akkor igen (nevet). Azonban, ami a tanulmányaim motiválását jelenti, abban nem. Mondhatnám, hogy igazából egy kicsit jobban elterelte a figyelmemet. Megismertem egy új érzést, ami aztán befészkelte magát mind a lelkembe, mind a fejembe. Nap, mint nap újra és újra szerettem volna átélni. Így, aztán néha nagyon össze kellett szednem magam, hogy a napi feladatokra koncentráljak. Célt kaptam, de még abban a fázisban voltam, amikor gondolataim csak az autózás körül forogtak. Persze, idővel azért sikerült mindent a helyére tenni, de tagadhatatlan, hogy ereimben a vér elkezdett benzinné válni.

somogyi2.jpgPS: Volt folytatás is, vagy kénytelen voltál megmaradni az álmok szintjén?

Somogyi Márk: Ha nem is álomszerűen, de szerencsére sikerült tovább lépnem és megragadnom az autósportban. Pár éve (2011-ben) az FRT keretein belül alkalmam nyílt Mitsubishi Lancer EVO VI GR-A gépszörnyet kipróbálni. Be kell vallanom elsőre eléggé féltem tőle, hisz az az autó már egyáltalán nem gyerekjáték. Nagyon nagy a gyorsulása, és valóban megáll, ha a fékre lépnek. Szavakba sem tudom önteni, hogy milyen hatalmas élmény volt vele menni. Ebben az időszakban még mindig a rallye volt a fő csapásirány. A terveimben az szerepelt, hogy Regensburger Tamással együtt versenyzünk majd egy 1.3-as Suzukival. De a Mitsubishis kalandot követően már - édesapám nagy bánatára – hallani sem akartam róla. Majd a kezembe került a Szirák – Vanyarc Rallye-sprint verseny kiírása. Végül, mindent előszedtünk és a sikerült összerakni, hogy rajthoz álljunk. Egy nagyon csodálatos élmény volt azon a versenyen szerepelni.

PS: Az elmúlt években több autót is kipróbáltál. Melyik volt eddig a legnagyobb élmény, vagy amelyikkel sikert értél el?

Somogyi Márk: A Mitsubishi volt eddig a legnagyobb élmény. Sajnos teljes szezont nem tudtam még végig versenyezni. Így is sikerült három kupát begyűjteni. Mellette nagy élmény volt a LADA VFTS is, amit Mácsai martin barátom adott kölcsön egy szlalom versenyre.

PS: Mikor és hogyan kerültél a gyorsasági szakág közelébe?

Somogyi Márk: Évek óta rendszeres látogatója vagyok – édesanyámmal – a Forma-1 versenynek (gyorsan hozzá teszi, hogy Hamilton fan), ahol volt egy szimulátor. Több órás várakozás után végül beültem és kipróbáltam. Utána mondták, hogy van érzékem hozzá, és érdemes volna foglalkozni a dologgal. Elkezdtük körbe járni a kérdést, hogy mi és hogyan működik. Végül ősszel az RCM Cup mellett döntöttünk. A döntésnél két fő szempont került előtérbe. Az egyik az anyagi része, a másik a sportszakmai része volt. Így kerültem kapcsolatba a Csuti Lászlóval és az RCM Motorsporttal.

PS Somogyi Márk: Nagyon más volt. Az RCM Swift Racer egy 1,5L-es alapjába véve egy utcai autó, de természetesen sport somogyi3.jpgfutóművel és egy pár spéci dologgal felruházva. Azonban alapjaiban is más, mint egy raliautó. Nem csak technikailag, de vezetési szempontból is máshogy kell vele bánni. A ralis beidegződések, pedig inkább hátránynak, mint előnynek bizonyultak. Előtte még soha nem mondták, hogy túl rövid a féktávom és a kigyorsításokon is kell finomítani. Szóval, fejben át kellett mindent alakítanom és a ralis beidegződéseket félre kellett tennem. Nagyon érdekes, hogy bár mind két szakágnál a gyorsaságon van a hangsúly, mégis mennyire más vezetési technikával érik el. Talán a LADA-s vezetési technika volt e leg hasznosabb. Valójában mind két autót a „hátuljával” kell irányítani.  A Suzuki alapjába véve egy lendület autó, így ahhoz kellett igazítani a vezetéstechnikát is. Egyre jobban mentek a dolgok, de aztán elváltottam, így később újra kellett építkezni. Egyébként nem nagyon szeretném összehasonlítani az autókat, hisz mindegyiknek meg van a maga varázsa, és mindegyik más helyzetekben viselkedik tökéletesen. Más az elvárás egy raliautó és egy pályaautóval szemben. Szerencsés helyzetben vagyok, hogy ilyen fiatalon alkalmam volt mindkét világba bekerülni és kipróbálni magam.

PS: Hogy kerültél a Proex Sport-hoz?

Somogyi Márk: Még tavaly ősszel a Hungaroringen lehetőséget kaptam, hogy az RCM Cup-ban induljak. A hétvége során ismerkedtem meg a Proex Sport versenyzőivel is, akikkel nagyon jó kapcsolatba kerültem. A hétvége harmadik futamán egy fiatal kishölgy úgy megkergetett, hogy azt sem tudtam, hogyan tartsam őt. Ő volt Miss Vivien, aki a Proex csapatának pilótája. Megdöbbentő volt azt tapasztalnom, hogy egy nálam is „kezdőbb” pilóta milyen gyorsan tud fejlődni. Az egész hétvége alatt nagyon jó és baráti volt a részükről a fogadtatás. Aztán a versenyt követően is tartottuk a kapcsolatot, illetve megismerkedtem a csapat tagjaival. Az együtt töltött idő megerősített abban az elhatározásomban, hogy szeretnék a Proex Sporthoz csatlakozni. A csapattársak nagyon kedvesek és baráti a hangulat velük. A csapatfőnök Szabolcs Robert zseniális, és talán nem kell nagyobb referencia, hogy az ő keze munkájának is köszönhető, hogy ma Kiss Norbi az ország (és Európa) egyik legjobb pilótája. Bár milyen kérdéssel fordulok hozzá, mindig segítőkész. A szerelők nem csak profin dolgoznak, de nagyon jó fejek is. A csapatban nagyon jó, szinte családias a hangulat. Nagyon jól érzem magam a csapatnál, és alig várom, hogy elkezdődjön a szezon.

PS: Ha már a jövőt említercmcup_logo.pngtted. Milyen terveid és céljaid vannak?

Somogyi Márk: A leg fontosabb, hogy minél többet fejlődjek és kihozzam magam
ból a maximumot. A gyorsaság mellett tanulnom kell a test-test elleni küzdelmet és persze gyűjteni a kilométe
reket. Ez az a sport, ahol minden egyes megtett kilométer nagyon fontos. A célom, hogy a szezon végén az elért eredmény tükrözze a felkészülés sikerét és a lehető legjobb helyen végezzek. Az, hogy mi lenne a legjobb? Nem ismerem a jövő év mezőnyét, és nem tudom, hogy kik lesznek az ellenfelek. Erre a kérdésre talán majd az első versenyhétvégét követően tudnék nyilatkozni. Az biztos, hogy én mindent megteszek azért, hogy a lehető legtöbb
et hozzam ki magamból. Az, hogy ez mire lesz majd elég? Azt most még nem lehet megjósolni. Szeretnék az élmezőnnyel autózni.

Április 26.-án a Hungaroringen kezdi meg a szezont az RCM Cup, benne a Proex Sport és Somogyi Márk.

 

Somogyi Márk Proex Racing Proex sport RCM Cup

2015\03\12

Egy hét múlva kezdődik a Rallycross szezon

Szlovákiában debütál az Opel Astra Kupa

Március 21-én elkezdődik a 2015-ös esztendő Rallycross szezonja. A Magyar Bajnokság mellett elindul az Opel Astra Kupa is. 

A bajnokság első állomása Dunaszerdahely (SK) mellett található Szlovákia Ring lesz. A csapat számára részben ismerős lesz a pálya, mivel gyakran rendeznek rajta gyorsasági versenyt. Azonban, csak részben, hisz nem a megszokott nyomvonalon rendezik majd a versenyt.

Rallycross Proex Racing Opel Astra Kupa Proex sport Szlovákia Ring

2015\03\09

A nagy lehetőség

Legyél te az ötödik versenyző a Proex Sport csapatánál

astra3.pngIdén útjára indul a Rallycross világában az OPEL ASTRA KUPA. Az autósport szerelmeseinek ismerős lehet a név, hisz hosszú éveken keresztül a nemzeti gyorsasági bajnokság egyik legnagyobb kupasorozata volt. A kupa 2006-ban megszűnt, de most a Rallycross világában újjá éled. A verseny körülmények között többször is bizonyított 1600cm3-es versenygépek némi átalakításon mentek keresztül, hisz a rallycrossban mások az elvárások. Idén a sorozat 12 autóval vág neki a szezonnak. A Proex Sport csapata négy autóval tervezte az indulást, azonban most egy ötödik autó is elkészül a szezon kezdetére. Tekintettel arra, hogy az autósport leg költséghatékonyabb kupájáról van szó, így nagyon nagy az érdeklődés. A csapat azonban úgy döntött, hogy egy verseny ülést meghirdet, hogy ne csak „házon belül” nyíljon lehetőség valakinek bekerülnie a kupába.

p10.jpgÍgy aztán, bárki, aki a rallycross világába beszeretne lépni, és rendelkezik a feltételek teljesítéséhez szükséges adottságokkal, most nevezhet a RallyCross Opel Astra Kupa 2015 sorozatába.

Érdeklődni e-mailben a proexracing@gmail címen lehet. Az e-mailben fel kell tüntetni, hogy milyen versenyzői, vagy vezetési tapasztalattal rendelkezik, és pontos elérhetősége mellett jeleznie kell, hogy tudja-e vállalni a versenyzéssel járó kiadásokat. 

e-mal: proexracing@gmail.com 

határidő: 2015. március 19.

Rallycross Prex Sport Proex Racing Opel Astra Kupa

2015\03\09

Irány az OPEL ASTRA KUPA

Rallycross sorozatként születik újra a legendás kupa

A csapat megalapítása (2004) óta a Gyorsasági Szakágban öregbítette hírnevét. A több mint egy évtized alatt sok sikert elért csapat idén a megszokott sorozatok mellett a ralicrossba is beszáll. A csapat vezetőjével, Szabolcs Róberttel beszélgettünk.

ST: Nem minden napi, hogy egy alapjába véve gyorsasági istálló egy teljesen más szakágba is benevezzen. Mi van a döntés mögött?
Szabolcs Róbert
: Már évek óta gondolkodunk, hogy mihez is kezdjünk a meglévő Opel Astrakkal. Miután megszűnt az ASTRA Kupa, nem voltak teljes mértékben kihasználva. Tesztelésre, oktatásra használtuk, de az autók többre képesek. Már 2014 őszén megfogalmazódott, hogy valamilyen módon hasznosítanunk kellene. Kerestük a lehetőségeket, majd kiderült, hogy nem csak nekünk vannak még ezekből a kupás ASTRA-kból. Mérlegeltünk és úgy döntöttünk, hogy a rallycross egy folyamatosan fejlődő sportág, így érdemes ott is szerencsét próbálni.astra3.png

ST: Ezek szerint a PROEX SPORT nevével találkozhatunk ezentúl már a rallycross versenyeken?
Szabolcs Róbert:
Igen, de nem csak a névvel. de egy új kupával is. Ugyan is az előzetes tárgyalások során kiderült, hogy több mint egy tucat azonos technikai felszereltséggel rendelkező OPEL ATSRA van „bevetésre kész” állapotban. Ezért, az a megállapodás született, hogy érdemes ezeknek az autóknak egy külön kupát indítani. Reméljük, hogy nagyon jó kis versenyek lesznek és mindenki megkedveli ezt a kategóriát.

ST: A csapat hány autóval fog részt venni a kupában?
Szabolcs Róbert:
Jelenleg négy autó már kész, de nem kizárt, hogy további autók is elkészülhetnek a szezon kezdéséig. Jelenleg azonban nem csak az autókkal kell elkészülni, de versenyzők is kellenek az autókra.

ST: Ezek szerint van lehetőség, hogy valaki nálatok találjon versenyzői ülést?
Szabolcs Róbert:
Egyáltalán nem kizárt. Ha valaki úgy érzi, hogy a ralicrossban szeretné felmérni tudását, akkor mi nyitottak vagyunk rá és jelenleg technikai hátteret tudjuk biztosítani.

ST: Tudom, hogy az autósportban nem illik pénzről beszélni, de mennyire drága?
Szabolcs Róbert
: Az, hogy valami olcsó vagy drága az relatív. Kinek mi a drága és az olcsó. Ebben a sportágban is van lehetősége egy alacsonyabb költségvetésű csapatnak ép úgy, mint egy Európa-bajnoki vagy VB szintű csapatnak. Tény, hogy akár széles körben is megfizethető kategória az OPEL ASTRA Ralicross Kupa. A gyorsasági szakág kupasorozataival nem szabad párhuzamot vonni, hisz két külön sportág. Olyan, mint ha valaki az öttusát hasonlítaná össze a biatlonnal. Mindkettőben lőnek, de aztán más közös nincs.

ST: Nektek ez egy teljesen új világ?
Szabolcs Róbert:
Valóban számunkra ez egy új kihívás, és nagyon izgatottan várjuk az első versenyt. Persze nem „vakon repülünk”, mert vannak segítőink, akiknek nagyobb rálátásuk és tapasztalatuk van ebben a világban. Én személy szerint és a csapat soha nem riad vissza a kihívásoktól. Az, pedig nem egyedül álló dolog a világban, hogy egy sport csapat több „testvérsportban” is érdekelt. Sőt, egyre inkább az a tendencia, hogy a technikai sportok világában egyre nagyobb azt átjárás. Ralisok mennek a gyorsasági szakágban és fordítva. Nekünk az a legfontosabb, hogy minél több helyen tudjunk résztvenni.

p10.jpgST: Ha már a részvételt említetted. Nem fog ütközni a versenynaptár a ralicross és a gyorsasági szakágaknál? Illetve, ha van akkor mit kell preferálnotok?
Szabolcs Róbert
: Az előzetes naptár szerint van egy-két verseny ahol ütközés van, de terveink szerint nem kell lemondanunk egyikről sem a másik javára. Most folyik a logisztikai egyeztetés és szervezés, hogy megtudjuk oldani azt, hogy ha kell, akkor több helyszínen is jelen tudjunk lenni, és magas színvonalon tudjuk kiszolgálni a versenyzőket. A versenynaptárak még nem jelenleg nem véglegesek, és ha az előzetes naptárt nézzük, akkor még az sem kizárt, hogy lesz olyan hétvégénk, hogy három helyszínen kellene jelen lenni. De, majd ha odakerülünk, akkor azt is megoldjuk.

ST: Mit vársz a ralicross-ban az első szezonoktól?
Szabolcs Róbert: Ahogy az újonc pilótáktól is csak azt szoktam kérni, hogy az első év a tanulás éve, úgy a csapatnak is az lesz. Nekem személy szerint az a legfontosabb, hogy a lehető legjobban helytálljunk és közben jó hangulatban tanuljunk. Nagyon fontos, hogy nem akarom a csapatot belehajtani semmi kényszerhelyzetbe. Nem akarok nagyobb terhet rájuk tenni, mint ami amúgy is lenne rajtuk. Persze, a versenyzők mindent megfognak tenni, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból, és ha egy-egy verseny szép eredménnyel zárul, akkor annak külön örülni fogunk. Nem ismerjük a mezőnyt, nem tudjuk, hogy milyen elvárások lennének reálisak. Erre a kérdésre majd március végi első versenyhétvége után tudnék konkrétabban válaszolni.

ST: Kik lesznek a ralicross csapatban?
Szabolcs Róbert:
Vannak konkrét versenyzők, de jelenleg még nem szeretnék neveket említeni. Folyamatos tárgyalások és egyeztetések folynak. Ráadásul szeretnénk olyanoknak is lehetőséget biztosítani, akik nem egy teljes szezont, hanem csak egy-egy versenyen szeretnék kipróbálni magukat. Ezzel is szeretnénk közelebb vinni az autósportot az emberekhez. 

2015\03\09

Bajnokok nevelője

avagy beszélgetés a csapat alapítójával

Befejeződtek a Magyar Autósgyorsasági szakág ide versenyei, így aztán van idő leülni egy kávé mellé és picit elbeszélgetni a múltról, jelenről és a jövőről. Mi a Proex Sport csapatának vezetőjével, Szabolcs Róberttel ültünk le, hogy picit többet is megtudjunk a csapatról. A helyszín idilli környezet volt, hisz autentikusan a Proex Racing főhadiszállásán különleges környezetben, kicsit hazai pályán beszélgethettünk.

dsc_0076.jpgProex Blog: Belépve feltűnt, hogy nem csak a földön, de a már-már a levegőben is autók vannak. Kicsit olyan, mint ha egy nagyáruházban lennénk és a felső polcokról is lehetne válogatni.

Szabolcs Róbert: Igen, valóban furcsa lehet első ránézésre, hogy magas „polcokon” autók vannak, de muszáj volt a hely miatt. Nagy a műhelyünk, de jelenleg azért még sem akkora, hogy elférjen benne 10-15 autó. De, belmagassága a műhelynek akkora, hogy ésszerű megoldásnak tűnt, hogy bizonyos projekt munkákat, melyek jelenleg nem időszerűek ott tároljunk.

Proex Blog: Az, hogy ma ilyen nagy a csapat, az valaminek az eredménye. Bizonyára, nem egyik napról a másikra lett ilyen nagy helyigényű a Proex?

Szabolcs Róbert: Valóban, a történetünk az ezredforduló elejére nyúlik vissza. Már jó ideje az autósportban tevékenykedtem versenyzőként, amikor 2002-ben úgy döntöttem, hogy létrehozom a Proex Racinget. Akkor egyedül voltam, mint versenyző. Azért lett létrehozva a csapat, hogy meglegyen az saját csapat hátterem.

Proex Blog: Ideális helyzet volt, hisz egy személyben voltál a versenyző és a csapatfőnök, de hogy lett többszereplős a történet?

Szabolcs Róbert: Ahogy a versenyekre jártunk látták, hogy milyen szervizhátterem van. Egyre többször kerestek meg, hogy nem szervizelnénk-e nekik is. Aztán, egy nap arra ébredtem, hogy ott áll a műhely előtt fél tucat autó. 2004-ben már kilenc autóval mentünk. Akkor kellett bővítenünk.

Proex Blog: Nem volt túl sok annyi autót szervizelni?

dsc_0016.jpgSzabolcs Róbert: Tény, hogy nem olyan egyszerű, mint ha csak egy vagy két autóval jársz versenyekre. Főleg akkor nehéz, ha egy adott kupában többen is indulnak, mint négyen. Nagyon komoly logisztikai hátteret, szervezettséget igényel, de gyorsan fel kellett nőnünk a feladathoz.

Proex Blog: Mi a titka, hogy 2004 óta, az egyik legnagyobb autóparkkal rendelkező csapat vagytok és nem roppantatok össze.

Szabolcs Róbert: Ha, több mint két-három autót szervizelsz, akkor bizony nagyon oda kell figyelned mindenre, amellett, hogy rendkívüli nagy anyagi befektetéssel is jár. A legfontosabb, hogy legyen egy profi szerelőcsapatod, akikre mindig számíthatsz. Én nagyon szerencsés helyzetben vagyok, mert ma is olyan szerelőim vannak, akikről bátran ki merem jelenteni, hogy a legjobbak. Ha, ilyen szerviz csapatod van, akkor egy nagyon nagy teher leesik a válladról. De, emellett komoly szervezést is igényel, hisz az autókhoz alkatrészek kellenek, a versenyekre mindennek időben és hiánytalanul meg kell érkezni. Itt már komoly hangsúlyt kap a csapattagok, versenyzők ellátása is. Igazából ugyan úgy működünk, mint bármely világcsapat, legyen szó WTCC-ről, WSR-ről vagy DTM-ről. A Különbség a külsőségekben van leginkább. Ők csili-vilisebbek. (nevet). Egyébként, amikor egy-egy nagyon rangos versenyhétvégén vagyunk – mint DTM, WTCC vagy GT-1 – akkor elszoktam menni és megnézem, hogy ők mit, hogyan oldanak meg. Ha nyitott szemmel jár az ember, akkor mindig tanulhat valamit.

Proex Blog: És volt valami, amit konkrétan ellestél valahonnan?

Szabolcs Róbert: Én nem így fogalmaznék. Nem lehet egy jó megoldást egy az egyben lemásolni, hisz más technikát használnak a DTM-ben, WSR-ben vagy a WTCC-ben. Mi a saját lehetőségeinkhez mérten igyekszünk ésszerű megoldásokat bevezetni. Mi nem tehetjük meg, hogy motorhome-ot, vagy egy komplett kamion flottát üzemeltessünk. Azonban egyáltalán nem mindegy, hogy mennyi helyet foglalnak el az eszközök a kamionban vagy, hogy mi fér be. Amit rendszeresen megnézek az ilyen versenyeken, hogy milyen megoldásokat alkalmaznak a szállító kamionoknál. Most is építünk egy új kamion vontatmányt, ahol jól jönnek a praktikus megoldások. De van még számos aprónak tűnő dolog, ami segítheti, hogy hatékonyan és profin tudjunk dolgozni.

Proex Bldsc_0008.jpgog: 2004 óta sok víz lefolyt a Dunán. Emlékszel még a „hőskorban” kik versenyeztek nálatok?

Szabolcs Róbert: Az elmúlt 12 év alatt (mióta megalakultunk) nagyon sok pilóta fordult meg nálunk. Mindenkire pontosan emlékszem. Nagyon sok versenyző megfordult nálunk, és nem szeretnék listát állítani.  Minden versenyzőre jó szívvel emlékszem vissza. Voltak, akik jobbak voltak másoknál és voltak, akik ügyesek voltak, de nem sikerült nekik a csúcsra jutni. Az elmúlt bő tíz év alatt megfordultak a csapatban olyan pilóták, akik akkor vagy pont most a hazai és nemzetközi szinten is az élmezőnyben vannak.

Proex Blog: Nem akarsz sorrendet állítani, de azért vannak olyan nevek a „listán” akik a Proex színeiben versenyeztek és azóta a nemzetközi élmezőnyben szerepelnek.

Szabolcs Róbert: Igen, és nagyon büszke is vagyok rá, hogy sikerült nekik a hazai autósporton túl a nemzetközi szerepléseken is helyt állni. Ha a mai nemzetközi listát nézem, akkor Bús Edinát, Kiss Norbi, ifj Ficza Ferenc, Nagy Norbit emelném ki. De a nemzetközi mellett a hazai gyorsasági autós élet meghatározó alakjai is jelen voltak, mint például Bárkovics Zoli, vagy Takács Ákos, de akár Tőzsér Áront is kiemelhetném. Tényleg nagyon sok „jó kezű” pilóta került ki innen. Kiss Norbi idén kamion Európa-bajnok lett, ifj. Ficza Feri a Seat Leon Európa Kupában szerepel, Nagy Norbi ETCC és WTCC-ben versenyzik. De, ha az élet lehetőséget adott volna, akkor biztosra veszem, hogy Takács Ákos és Bárkovics Zoli is megállná a helyét.

Proex Blog: Tudom, hogy nem illő ilyet kérdezni, de van köztük olyan, aki a te „gyermeked”?


dsc_4978.JPGSzabolcs Róbert
: Tényleg mindegyik srác a szívembe lopta magát. Az autósportban, ha együtt dolgozol valakivel, akkor óhatatlanul is többet látsz belőle, mint egy vezetőt, aki hétvégén beül a kocsiba és megy. Az autósport nem csak a gépekről szól. A pilóták, emberek, akik éreznek és megélnek eseményeket. Ha velük dolgozol, akkor bizonyos részben az életed részévé vállnak. Együtt örültök a sikereknek és együtt szomorkodtok a kudarcokon. Azonban vannak olyan pilóták, akik egyenlőbbek az egyenlőknél, mert az első lépéseitől a csúcsig viheted. Számomra ilyen Kiss Norbi. Ő valóban az én tanítványom, hisz a szimulátorok világában ismertem meg őt, és kezdtem vele foglalkozni. Igaz, valóban egy talentum, hisz első nem is teljes évében (2005-ben) az Astra Kupában az év végén, ötödik helyen végzett. Ha, azt hozzá tesszük, hogy csak 34 pont volt a lemaradása a bajnok Farkas Lászlóval szemben, úgy, hogy nem vett részt az év első négy futamon, akkor az sokat megmutat. (Nyolc futamon ált rajthoz és mind össze egyszer nem szerzet pontot, és egyszer nem állt dobogóra. Viszont nyolcból négyszer futamot nyert. – szerk.) Később, pedig szinte mindent megnyert ahol elindult. Nagyon örülök, hogy most végre sikerült neki megszereznie a Kamion Európa-bajnoki címet (mivel világbajnokságot nem rendeznek belől – szerk.), de úgy gondolom, hogy még ennél is többre képes. Egy sportvezető életében nagyon nagydolog, ha egy tanítványa ilyen gyönyörű sikereket ér el.

Proex Blog: Azóta sem találtál hozzá hasonlót?

Szabolcs Róbert: Norbi esete különleges több szempontból is. Valóban tehetséges volt, de nem volt mögötte p01.jpgmegfelelő anyagi (szponzori) háttér. Így az első évét én szponzoráltam meg, ami viszont a részemről nagyon nehéz volt. Emlékszem, hogy mennyit vitatkoztunk a feleségemmel, hisz házfelújításban voltunk. A tető árát tettem fel Norbi versenyzésére, de nem bántam meg. A lelkem mélyén nagyon büszke vagyok rá, hogy vele dolgozhattam. Sajnos, azonban ma már nem tudnám ezt újra meg tenni, hiába lenne valaki annyira nagy tehetség. Akkor az nem csak egy bátor tett, de egyben egy nagyon kockázatos döntés volt. A mai gazdasági környezet, pedig egyáltalán nem teszi lehetővé, hogy újra meglépjem.

Proex Blog: És lenne olyan?

Szabolcs Róbert: Nem tudom. A helyzet az, hogy sok tehetségesnek tűnő versenyző jelölt van. Azonban, hogy vajon bennük meg van-e az a plusz, minek eredményeként ki tudnak emelkedni a többiek közül és bajnokokká tudnak válni, azt egy-két tesztből nem lehet kijelenteni. Együtt kell dolgozni ahhoz, hogy valakiről kiderüljön, hogy csúnya szóval „bajnok aspiráns”. Ezért sem tudok erre határozott igennel vagy nemmel felelni. Most is van olyan pilóta tanonc, aki szépen fejlődik, de, hogy meddig juthat, azt majd az idő dönti el.

Proex Blog: Mi alapján lehet eldönteni, hogy van-e tehetsége vagy sem? Vagyis mit nézel, ha valaki tesztel nálad?

Szabolcs Róbert: Nem könnyű erre válaszolni. Kívülről egy laikus számára nagyon egyszerűnek tűnik a helyzet. Milyen gyorsan megy, és kész. Amit tudni kell, hogy sokan, amikor eljönnek tesztelni, úgy gondolják, hogy szerintük mentek egy gyors kört és akkor milyen ügyesek. Ez nagy tévedés.  Abból látni, hogy valakinek van érzéke, ha folyamatosan gyorsul. Ez azt jelenti, hogy körönként javít egy vagy két tizedet, és nem az, hogy megy egy három másodperccel gyorsabb kört, majd ront két másodpercet. Az ugyanis azt mutatja, hogy abban a gyors körében a szerencse faktor is dolgozott. Mindig a konstans tudatos javulás az, ami nekem tetszik, és amiből úgy gondolom, hogy lehet dolgozni.

wtcca_1c_035.jpgProex Blog: Az elmúlt években sokat foglalkoztál lányokkal is (Bús Edinán kívül), hisz a Lotus Ladies Kupában indult a csapat. Így aztán van tapasztalatod, hogy milyen a gyengébbik nemmel dolgozni. Kikkel könnyebb a fiúkkal vagy a lányokkal?

Szabolcs Róbert: Olyan nincs, hogy könnyebb vagy nehezebb, ezt nem lehet nemekre bontani. Egyszerűen egyéntől függ. A lányok között is van olyan, akivel könnyű és van, akivel nehezebb. De igaz ez a fiúkra is. Általában az a különbség, hogy a fiuknál általában az ötödik, hatodik alkalom után szólni kell, hogy vegyenek vissza a tempóból, míg a lányoknál azért kell szólni, hogy nyomhatják. Tapasztalatom szerint a lányok sokkal reálisabban látják a dolgokat, ezért megfontoltabbak is. Most is van hölgyversenyzőnk is és nagyon jól lehet vele dolgozni.

Proex Blog: Mi motivál téged? A munkád jóvoltából adtál tehetséget már a sportnak.

Szabolcs Róbert: Ez olyan, mint a drog. Amikor látod, hogy a munkádnak, illetve a közös munkának milyen fantasztikus eredménye van, akkor egyre többször akarod újra és újra átélni. Ez olyan, mint amikor egy zeneszerző komponál egy zeneművet, majd a zenekarral eljátsszák egy koncerten és sikert aratnak. Ahogy a zenésznek a közönség ad visszajelzést a munkájáról, úgy nekünk csapatvezetőnek a pályán aratott siker. Azt is látni kell, hogy egy futamon, vagy egy bajnokságban, amikor egy versenyző a pódium legfelső fokára áll, akkor tulajdon képen egy tucat ember áll ott fent. Mindig furcsa ez a helyzet, hisz egy tehetséges pilótával szárnyalhat a csapat, és egy jó csapattal szárnyalhat a tehetség. Szóval, több mint egy évtized után is hajt az az érzés, a munkánk elismerése. De úgy gondolom, hogy ezzel mindenki így van még akkor is, ha nem az autósportban tevékenykedik. Mindegy mit csinálsz, de azt csináld jól.

Proex Blog: Ha már sikereknél tartunk. Nézve az irodádat mindenhol serlegek és kupák. Az igazat megvallva megszámolni se tudom. Van köztük olyan, amire kiemelten büszke vagy?

Szabolcs Róbert: Hogy őszinte legyek én sem számoltam még meg soha. Meg nincs is mind itt, mert nem fértek el, és másik irodában is van néhány (meg még a lépcső mellett is – szerk). De vannak különleges darabok. Kiemelném a WSR-es és WTCC-s  (2011. Hungaroring – Lotus Ladies Cup), GT MASTER (2013 Szlovákia – Lotus Ladies Cup), DTM-es (2013. Zandvoort) kupákat, mert ezek nem csak szépek, de egyben rangos serlegek. A szívemnek nagyon kedves még a 2008-ban a 12 órás versenyen megszerzett második helyért járó trófea is. De szerintem, ha elkezdenénk levenni a polcról a kupákat, akkor mindegyikről valami szép emlék jutna eszembe.

Proex Blog: Mit lehet tudni a jövőről?

Szabolcs Róbert: Nehéz kérdés. Jelenleg az biztos, hogy két kupában is képviseltetjük magunkat, így a Swift Cup Europe és az RCM Cup-ban is rajthoz állunk. Jelenleg úgy tűnik, hogy 2-2 autóval szinte biztosan, de nem kizárt az sem, hogy több versenyzőnk lesz. A csapat folyamatosan fejlődik, és amint látod most is gőzerővel dolgozunk.

Proex Blog: Amint műhelybe beléptem láttam egy-két furcsa autót. Az egyik kimondottan szemet szúrt, mert egy Caterham Seven formának tűnt. Vele mi a tervetek?

caterham.jpgSzabolcs Róbert: Jól láttad. Az valóban egy Caterham Seven, ami egy igazi klasszikus a sportautók világában. Most építjük, és remélhetően tavaszra elkészülünk vele. Az autó 110LE-s lesz és 580 kg-os, vagyis igazi versenyautós paraméterekkel fog rendelkezni. Illetve, van még egy különleges négy üléses Renault-unk is, ami szintén egy nem mindennapi autó. Ez egy 133LE-s 800kg-os autó, ami utasokkal együtt is maximum 1000kg (ami összehasonlításként az utcai változata utasok nélkül is több mint 1100kg!), verseny futóművel, és merevítéssel van ellátva. Igazi élmény vele utazni, amire lesz is lehetőség.

Proex Blog: Ez azt jelenti, hogy bárki beleülhet és mehet vele?

Szabolcs Róbert: Igen is meg nem is. Bárki, aki szeretné átélni, hogy milyen egy nyitott sportkocsival kontrollált – vagyis biztonságos – körülmények között száguldozni, azok utasként beülhetnek. Van arra is lehetőség, hogy ha valaki versenyautót szeretne vezetni, de annak azért vannak előfeltételei. Nem lehetetlen teljesíteni őket, de az autósport nem játék. Így aztán, ha bárki kedvet kap arra, hogy vezessen versenyautót, vagy utasként igazi versenyző mellett ülve szeretne bepillantást nyerni ebbe a sportba nyugodtan keressen meg minket.

Proex Blog: Tehát, akkor élményautózás lesz jövőre is, de mi van, ha valaki nem tudja még, hogy mondjuk alkalmas-e arra, hogy versenyző legyen?

Szabolcs Róbert: Annak azt javaslom, hogy keressen meg minket, mert van lehetőség arra, hogy részt vegyen egy programban, ahol igazi versenyinstruktorok (akik nem mellesleg komoly autóversenyzői múlttal rendelkeznek) foglalkoznak vele, és eldöntheti, hogy szeretne-e komolyabban foglalkozni az autósporttal. Egyébként elég széles a kínálatunk, hisz élményautózás terén utasként beülhetnek egy Ferrariba is, de van még egy különleges Renault is, amiben az az egyedülálló., hogy négyszemélyes. A csavar az benne, hogy a vezető melletti utas a menet iránynak megfelelően ül, de a mögötte ülők háttal ülnek. Egészen új perspektívában élheti át az utas a száguldás élményét. Idén a Hungaroringen már nagy sikerrel ment az autó, így biztos, hogy jövőre is lesz lehetőség utazni vele.

Proex Blog: Tudom, hogy nem szoktál dicsekedni, de én emlékszem, hogy tavaly egy kaszkadőr Show-n is láttalak.

Szabolcs Róbert: Igen, egy nagyon komoly kaszkadőr csapatunk van, akikkel elég mozi filmen is dolgoztunk. Autó és motor Show-kat is szoktunk csinálni, de ez nem a Proex csapata. (Bár, Robi nem említette, de a Die Hard 4. részében is – többek között – a kaszkadőr csapatuk is szerepelt – szerk.)

A tavaszi szezonkezdésig ugyan van még idő, de a Proex csapatnak nincs sok ideje a tétlenkedésre. Jelentős fejlesztések folynak a csapatnál, és úgy tűnik, hogy a letakart ponyvák alatt tartogatnak még valami meglepetéseket, de hogy mit arra még várni kell.

süti beállítások módosítása